Hírek
Tuza Ottó
Sepsiszentgyörgyön jártunk
Erasmus+ pályázat keretében szakmai látogatáson vettek részt az Ózdi Szakképzési Centrum és az irányítása alá tartozó öt iskola igazgatói.i.


Fókuszban a gyakorlati oktatás címmel nyújtott be pályázatot az Ózdi Szakképzési Centrum a Tempus Közalapítványhoz az Erasmus+ Program keretében.
A pályázat azonosítója: 2025-1-HU01-KA122-VET-000314580
A pályázat céljai:
Szakmai találkozók és műhelymunkák szervezése a meglátogatott intézmények vezetőivel és oktatóival, találkozó a képzésben résztvevő diákokkal. Az adaptálható jó gyakorlatok összegyűjtése.
A külső helyszínen megvalósuló gyakorlati képzés tapasztalatai, módszerei a résztvevők (iskola, cég, tanuló) szemszögéből. A digitalizáció és zöld átállás kihívásai és az azokra adott válaszok a szakképzésben.
Digitalizáció a felnőttképzésben. A mobilitási programok, nemzetközi együttműködések hatása ezekre a területekre.
A pályázat támogatásban részesült, így a Centrum és az iskolák dolgozói közül összesen 30 fő vehet részt egyhetes szakmai látogatáson Sepsiszentgyörgyön.
Az első 8 fő 2026. április 12-én indult útnak, hogy a romániai szakképzéssel ismerkedjen és előkészítse a nagyobb létszámú csoport őszi utazását.
Az első napot a VET Center központjában kezdtük, ahol általános képet kaptunk a szervezet felépítéséről, tevékenységéről és pontosítottuk a hét programját.


Ezután meglátogattuk a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szaklíceumot, ahol az intézmény igazgatójával és egyik oktatójával beszélgettünk az iskola működéséről, a szakképzés helyi sajátosságairól és megtekintettük az intézményben található gyakorlati képzésnek helyt adó tankonyhát is.


Ebéd után a Szilvássy Carola Református Ápoló- és Lakóotthont látogattuk meg, ahol megismerkedtünk az intézmény működésével. A beszélgetés során elhangzott, hogy az otthon szerepet vállal a tanulók gyakorlati képzésében, hiszen mind a helyi iskolákból, mind az Erasmus+ program keretében fogad tanulókat.

A nap végén a Sebert Tehnologie-ben tettünk látogatást. Elsősorban rezgéstechnológiával, méréstechnikával és gépgyártással foglalkozó cég az alábbi tevékenységi körökkel: rezgéscsillapítás és izoláció, akkreditált vizsgáló laboratórium (környezeti tesztelések, rázkódás- és rezgésvizsgálatok végzése a termékek és alkatrészek strapabírásának ellenőrzésére), gép- és tartálygyártás (ipari berendezések, speciális konténerek és hidraulikus alkatrészek tervezése és kivitelezése), mérnöki szolgáltatások (egyedi, iparspecifikus megoldások kidolgozása a rezgéstechnológia területén): Az egyedi gyártás kedvező a duális képzésnek, ahol a diákok (CNC-gépkezelők) nem csak „zöldgomboznak” és nem tömegtermelésben vesznek részt, hanem eszközökön „megforgatva” képezik őket a gyakorlatban, CNC technológiát alkalmazva. Az elhangzottak nagyban hasonlítanak a hazai duális képzés során tapasztaltakhoz.

A második napot a helyi rendőrségen kezdtük, ahol a rendőrkapitány mutatta be a szervezet működését. Elmondta, hogy szívesen fogadnak tanulókat, akik gyakorlati képzésen vesznek részt.


A következő állomás a Skin Heaven by Apo kozmetikai szalon volt, ahol megnéztük a gyakorlati képzésnek is helyet adó helységeket és az ott elhelyezett eszközöket. Miután a Centrum két iskolájában is van szépészet ágazathoz kapcsolódó képzés, nagy érdeklődéssel ismerkedtünk meg a vállalkozással.


A nap utolsó helyszíne Pista bá irodája volt. Az asztalosipari tevékenységgel foglalkozó vállalkozás szintén fogad gyakorlatra diákokat a helyi iskolákból, de részt vesz Ersamus+ program keretében érkező tanulók fogadásában is.


A harmadik napot a Constantin Brancusi Líceumbn kezdtük. Az iskola román tannyelvű képzést folytat. Az intézmény vezetője tartott egy általános ismertetést a képzéseikről, az iskola helyzetéről, majd pedig az egyik oktató vezetésével bejártuk az iskola épületét. Meglátogattuk a gyakorlati képzés helyszíneit, de bementünk egy tanórára is, ahol az oktató éppen a kereskedőknek tartott egy olyan órát, amelyen egy áruház weboldalára helyeztek el termékeket és különböző anyagokat készítettek a bolt számára.


Eztán a Pro Vitam SRL egészségügyi központba látogattunk, ahol magánorvosi ellátást folytatnak, de emellett korszerű diagnosztikai laborral is rendelkeznek. A Centrum iskolái közül három is folytat egészségügyi képzést, így a látogatás igen hasznos volt számukra.
Ebéd után a Taransilvania Tourist Service-ben tettünk látogatást. A cég utazásszervezéssel foglalkozik több évtizede. A vég vezetője ismertette a működésüket és elmondta, milyen szerepet vállalnak a diákok gyakorlati oktatásában.

A negyedik napot a SICLA Constructnél kezdtük. Az építőipari vállalkozás széleskörű szolgáltatásokat kínál az építőipar területén, a kisebb felújításoktól a nagyszabású projektekig, habár a minőségi munkaerőhiány őket sem kíméli. Tevékenységüket egy helyi iskola felújítása kapcsán tekinthettük meg, amelynek kivitelezését 1 éven belül vállalták. A cég tevékenysége az alábbiakra terjed ki: generálkivitelezés építési munkálatokra, beleértve a kulcsrakész házak építését is, kültéri munkák (tereprendezés), szakipari munkák, így épületgépészet (víz, gáz, fűtés, csatornázás) és belsőépítészeti kialakítások, valamint szerkezetépítés (faházak építése és felújítási munkálatok).
Ezután a NohaZente vállalkozást látogattuk meg. A családi vállalkozásnak indult cég tevékenységét külvárosi területen nézhettük meg egy házépítést annak kezdeti fázisában.
Ebéd előtt az utolsó meglátogatott cég a Zambelli Metal SRL. volt. A német vállalatcsoport jelenleg 8 telephellyel (Magyarországon is: Györköny) rendelkezik négy európai országban, amely családi tulajdonban van. Vezérelve: „Egyszerűen csinálom”. A sepsiszentgyörgyi üzem csarnoka nem új építésű, korábbi itt működő gyáregység kb. 1970-es években emelt épületében működik ipari fémmegmunkálás és fűtéstechnika üzleti területeken.

A szakmai program mellett megismerkedtünk Sepsiszentgyörgy és a környék nevezetességeivel. Meglátogattuk a Székely Nemzeti Múzeumot, de ellátogattunk Brassóba és Törcsvárra. Megnéztük a Szent Anna tavat és Csíkszeredát.
A pénteki napot kiértékelő találkozóval zártuk, ahol sor került mobilitás összegző értékelésére, a tapasztalatok megosztására és az oklevelek átadására. A napot közös vacsorával zártuk.
















